Vona Gábor: a mi radikalizmusunk az igazság radikalizmusa és nem az ökölé
„Van, ami a Jobbik, és van, ami már nem Jobbik. Van, amiért felelősséget vállalunk, mert a mi programunk, a mi elképzelésünk Magyarország jövőjéről, és van, amiért nem, mert nem a mi politikánk. Van, amivel közösséget vállalunk, mert a nemzet szempontjából építő jellegűnek látjuk, és van, amivel nem, mert úgy érezzük, ezzel ellentétes” - foglalta össze a párt véleményét Vona Gábor. A pártelnök szerint a Magyar Szigeten tett kijelentések egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolhatóak, ezért ezekért a Jobbik „sem felelősséget, sem közösséget” nem vállal. Vona ugyanakkor leszögezte: ezt a véleményét nem „politikai taktika, vagy választási logika” motiválja, hanem az, hogy az elhangzottakkal „sem politikailag, sem emberileg” nem tud azonosulni. Emlékezetes: a Magyar Sziget fesztiválon Tyirityán Zsolt egy magyarországi "faji háború" lehetőségéről beszélt, kijelentve: előfordulhat, hogy le kell lőnünk egy embert, "mert más a bőrszíne", illetve meg kell ölni egy "rohadt, tetves zsidót". A Betyársereg vezetője később azt mondta, csak "fikcióként", egy "szituációs játék" keretében beszélt faji háborúról. A politikus aláhúzta: a Jobbik politikai párt, így politikai eszközökkel kíván küzdeni a szebb jövőért, és az igazi rendszerváltásért, hazánk önrendelkezéséért. Emlékeztetett: már a gyöngyöspatai választásokat megelőző hetekben megkülönböztették magukat az „öncélú és kontraproduktív agresszivitástól”, amit szavai szerint akkor a településen váratzlanul feltűnő Véderő testesített meg. A pártelnök leszögezte: a Jobbik radikalizmusa „az ellenfeleinkkel és ellenségeinkkel szemben képviselt igazság radikalizmusa, és nem az ökölé”. A pártvezető kijelentette: a Jobbik a saját útját járja, és ettől nem hajlandó eltérni sem az elmúlt huszonegy év pártjainak, sem pedig az ezekkel szintén szemben álló, de valós alternatívát felmutatni képtelen erők kedvéért. Hozzátette, nem fogja hagyni, hogy amit „az elmúlt évek kínkeserves munkájával felépítettünk”, lerombolják akár az elmúlt két évtized erői, akár azok, akik „józan ítélőképességüknek nincsenek mindig birtokában”. A politikus a Jobbikot „a radikális és józan gondolkodású magyar emberek pártjának” nevezte, szavai szerint mindkét tulajdonsággal bírnia kell annak, aki a párthoz akar tartozni. Azok a magukat józannak valló emberek, akik nem érzik szükségét a radikális változásnak Magyarországon éppúgy nem tartozhatnak közénk, mint azok, akik ugyan szeretnének változtatni az elmúlt huszonegy év politikáján, de „elveszítették józan ítélőképességüket”. A Jobbik a következő választásokon a Fidesz kihívója lesz, a magyar társadalomnak azt a többségét akarja képviselni, akiket „megtaposott, megnyomorított az elmúlt két évtized, vagy az elmúlt hatvan év” - szögezte le Vona. A pártelnök világossá tette: a jövőben nem kívánnak „hosszú sajtóvitákat” folytatni, vagy „médiahaknira” indulni az üggyel kapcsolatban, amelyet lezártnak tekintenek. Vona Gábor barikad.hu-nak Zagyva György Gyula és társai Sziget Fesztiválra való bejutási kísérletéről elmondta: véleménye szerint „felesleges, célját tévesztett akcióról” van szó. Ugyanakkor hozzátette: a képviselő elleni rendőri intézkedés jogosságát ettől függetlenül ki kell vizsgálni. barikad.hu |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























