Vona Gábor: a Jobbik nemmel szavaz az alaptörvény zárószavazásán

|

A Jobbik a szavazói iránt érzett felelősségből vesz részt az alkotmányozásban - mondta a 180 percben a pártelnök. Vona Gábor megerősítette, hogy a Jobbik a magántulajdon és az élet védelmét kiemelten fontosnak tartja, ezért szerdán javaslatot nyújtottak be a büntető törvénykönyv módosítására.

A Jobbik a szavazói iránt érzett felelősségből vesz részt az alkotmányozásban, de az alaptörvény zárószavazásán a képviselői nemmel fognak voksolni, módosító indítványokat azonban elvileg megszavazhatnak - közölte az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Vona Gábor. Szerinte az MSZP és az LMP méltatlan módon fejezte ki ellenérzését az alkotmányozás folyamatával szemben, mert „saját szavazóik képviseletéről mondtak le”. Noha a Jobbik is tudja, hogy „az egész alkotmányozást tekintve egy színházi előadásról van csupán szó”, és sem formailag, sem tartalmilag nem ért egyet vele, a pártelnök úgy vélte, nem a politikai hisztériát erősítése a feladat, hanem az, hogy „a saját szavazóinknak az arcába tudjunk nézni”.

Vona a Fidesz-KDNP tervezetével kapcsolatban azt mondta: egyebek mellett az előző rendszerre vonatkozó elszámoltatást hiányolják belőle. A kereszténység alaptörvénybe foglalásával ugyanakkor egyetért a Jobbik is, hozzátéve, hogy az egyházak megújulását elősegítené az átvilágítás.

Vona Gábor megerősítette, hogy pártja a magántulajdon és az élet védelmét kiemelten fontosnak tartja, ezért szerdán javaslatot nyújtottak be a büntető törvénykönyv módosítására. Ebben az áll, hogy a jövőben ne lehessen büntetni, ha valaki saját élete vagy tulajdona elleni támadás elhárítása érdekében a támadót megsebesíti, vagy megöli.

jobbik.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...