Mai felszólalásomban egy kevésbé ismert, és a történészek által is kevésbé feldolgozott szervezetről, a Fehér Gárdáról szeretnék szólni. Néhány nappal ezelőtt volt 60 éve, hogy a Fehér Gárda két vezető személyiségét, az érsekújvári származású, gyümölcskereskedő Blahó Jánost, valamint a 24 éves Kovács Istvánt kivégezték.

A Fehér Gárdát 1948-ban kezdték szervezni, válaszul a kommunista elnyomásra, az erőszakos kollektivizálás elindítására, a padlássöprésekre, a tanyavilág felszámolására, azon parasztság kisemmizésére, amely még csak néhány évet tapasztalt a korábban meghirdetett földosztásból.

Elsősorban a Dél-Alföldön, Orosháza környékén, Hódmezővásárhelyen és szerte Békés, valamint Csongrád megyében csatlakoztak a parasztok, a „kulákok” a mozgalomhoz. Jelentősebb sejtek voltak Békéscsaba és Makó, valamint Csorvás, Gádoros, Nagyszénás, Magyarcsanád és Maroslele környékén is. Egyes információk szerint a mozgalom csúcspontja idején nagyjából ezer ember vett részt valamilyen módon a szervezkedésben, de jóval többen tudtak is a létezéséről.

A gárda sejtek szerint szerveződött. Kizárólag a vezetők tudtak a sejtekről minden információt, a sejtek egymással csak laza kapcsolatban álltak. Mindig más tanyán és területen tartottak találkozókat, felkészüléseket, kiképzéseket. Egy idő után a fegyveres szervezkedés is elindult, de nem vált jelentőssé.

Az elképzelések szerint a paraszti társadalomnak fel kell készülnie egy hamarosan kicsúcsosodó kommunistaellenes felkelésre. Addig próbáltak más társadalmi rétegeket is bevonni és megnyerni maguknak. Vannak olyan vélekedések is, hogy a Fehér Gárda egyfajta korai előrejelzése az 1956-ban kitört forradalomnak.

Az ÁVH besúgóhálózata segítségével göngyölítette fel a mozgalmat. Elsőként az orosházi Blahó Jánost fogták el a hatóságok, majd 1950 őszén fokozatosan tartóztatták le a szervezkedés vezérkarát. A harminc vádlottból Blahó Jánost és Kovács Istvánt halálra ítélték, 22 személyt Kistarcsára internáltak. Blahóékat 1951. március 30-án kivégezték.

Kovács István a bírósági tárgyalásakor találkozott utoljára édesanyjával. A halálba készülő fiú úgy búcsúzott, hogy kitépett néhány szálat a hajából, és azt adta oda anyjának, hogy maradjon neki valami emlék a gyermekétől. A fiatal parasztvezető nem menekült el, pedig már tudott a letartóztatási hullámról, és tudhatta, hogy az ÁVH keze előbb-utóbb hozzá is elér.

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, 2010. február 25-én adta át Héjja Antal fafaragó a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumnak a Fehér Gárda vezetőjét, Kovács Istvánt megmintázó domborművét. A megemlékezésen Rostás János egykori fehérgárdista is részt vett.

Úgy gondoltam, hogy az elfeledett Fehér Gárda megérdemli, hogy az Országgyűlésben is megemlékezzenek róla, valamint a két vezetőről, Blahó Jánosról és Kovács Istvánról. Mindannyiunk előtt példaként áll a magyarság gerincének számító parasztság e két jeles személyisége, és minden gárdista.

Köszönöm, hogy meghallgattak!