Morvai Krisztina: Sem bűnmegelőzés, sem bűnfelderítés nincsMorvai Krisztina, EP- képviselő és Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője egy egész napot töltött Gyöngyöspatán, hogy meghallgassák azokat az embereket, akik az elmúlt évben bűncselekmények elszenvedői voltak. Mirkóczki Ádám elmondta: a mai nap nem pártrendezvény volt, hanem azért jöttek, hogy az emberek utolsó segélykiáltása értő fülekre találjon.
A szóvivő emlékeztetett, hétfőn a Fidesz-KDNP, az MSZP és az LMP nagykoalícióban szavazták meg a gyalázatos Btk. -módosítást a polgárőrök ellen. Hozzátette: a módosításnak két üzenete van, egyrészt azt üzenik a törvénytisztelő magyar polgároknak, hogy ne próbáljanak segíteni embertársaikon, mert akkor akár három év börtön is várhat rájuk. A bűnözőknek ugyanakkor azt üzenik, hogy nyugodtan folytassák addigi életmódjukat, a kormány mindenáron megvédi őket. Mirkócki Ádám emlékeztetett arra is, hogy hétfőn szavazott a parlament annak a törvényjavaslatnak a tárgysorozatba vételéről, melyet ő maga nyújtott be Bana Tibor képviselőtársával a pedofil bűnelkövetőkkel szemben, ám ezt a Fidesz- KDNP leszavazta. A harmadik üzenet tehát az, hogy polgárőrnek lenni súlyosabb vétség, mint a pedofília. A nemzeti radikális képviselő hangsúlyozta: ma szó sincs hangulatkeltésről, ennek a napnak az volt a lényege, hogy az emberek el tudják mondani Morvai Krisztina EP képviselőnek az ellenük elkövetett bűncselekményeket. A szóvivő hozzátette: a Balázs József részéről az lenne a minimum, hogy meghallgatja az embereket, ez kötelessége volna.
Morvai Krisztina elmondta, a soros elnökség prioritása a bűnmegelőzés és az áldozatvédelem. Hozzátette, a kormánypárti képviselőktől sok szépet olvasott, ám kevés valósult meg az elképzelésekből. Az képviselő asszony kijelentette, országjáró körútra indul- ennek volt első állomása Gyöngyöspata, amelynek során azt vizsgálja, hogyan érinti az emberek mindennapjait a bűnözés és a bűnözéstől való félelem. Kiemelte: ma körülbelül harminc, helyi embert hallgatott meg, akik terménylopásokról, mezőgazdasági munkához szükséges felszerelések eltulajdonításáról és különböző bűncselekményekről számoltak be. Morvai Krisztina felidézte Pintér Sándor kijelentését, miszerint a polgárőrök megjelenéséig rend és nyugalom volt Gyöngyöspatán, mindössze 12 kis értékű lopás történt a településen. A képviselőasszony megcáfolta Pintér szavait, mert az alapján, amit a helyiektől ma hallott minimum háromszor ennyi bűncselekményr történik egy év alatt. Morvai Krisztina rávilágított arra, hogy az emberek egyre kevésbé jelentik be az ellenük elkövetett sérelmeket, mert nem bíznak abban, hogy a bejelentésnek következménye is lesz, illetve a bűnelkövetők gyakran verbális terrorizmust alkalmaznak és megfenyegetik azokat, akik feljelentést akarnak tenni. A politikus asszony szerint nemcsak bűnmegelőzés, de bűnfelderítés sincs.
Morvai Krisztina érdekességképpen megjegyezte, a lopások mindegyike körülbelül 18 ezer forint értékben történt, így a hatóságok mindig szabálysértést állapítottak meg ezekben az ügyekben. barikad.hu |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR






























