Az erőszak ellen demonstráltak Magyarbánhegyesen

|

A demonstrációra azért volt szükség, mert néhány hete egy pitvarosi fiatalember agyonvert egy helybéli kocsmárost. A rendezvényen mintegy 200-an vettek részt, a résztvevők között sokan a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyenruháját viselték. A demonstráción jelen volt vezetőjük, László Attila is, valamint az elhunyt kocsmáros lánya.

A rendezvényt nagyszámú rendőri egység vigyázta, akik már a város határában igazoltattak minden arra járót. A rendezvényen beszédet mondott Verebes Tibor, magyarbánhegyesi Jobbik-elnök, valamint Samu Tamás Gergő, országgyűlési képviselő.

Verebes Tibor szerint a közöny a legnagyobb ellenfelük, de szerencsére sikerült az összefogás a településen, hiszen a megyében a legnagyobb létszámmal, 40 fővel kezdik meg csütörtöktől a járőrözést.

Samu Tamás Gergő “csavargó fajról” beszélt, akiket a társadalom hasznos tagjaivá kell tenni. Ennek kapcsán kijelentette, hogy nincs szükség Európai Romastratégiára, hiszen eddig is ezer milliárdok tűntek el ilyen címszó alatt, ennek a pénznek van helye máshol is. Samu beszélt még a csendőrség létrehozásának és a rendőrség megreformálásának szükségességéről is.

A résztvevők ezek után átvonultak a gyilkosság helyszínére, ahol mécseseket illetve koszorúkat helyeztek el."

forrás: www.bekesmegye.jobbik.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...