Újra kell tárgyalni a magyar államadósság törlesztését
A politikus elmondta: mind a Görögországot, mind az Egyesült Államokat esetlegesen fenyegető államcsőd arra utal, hogy „recseg-ropog” az a globális pénzügyi rendszer, amit „buborékként a hitelekből” fújtak fel. Egy gazdasági korszakváltás határán állunk, ami rosszabb esetben akár a pénzügyi összeomlást is jelentheti – vélekedett a honatya. Hegedűs Tamás sajnálatosnak tartja, hogy a kormány az államadósság bármi áron történő mielőbbi visszafizetését szorgalmazza, akár a lakosság végzetes „kizsigerelése” árán is. Ezzel a felfogással szemben az az álláspontja: „elérkezett az idő arra, hogy egy megfelelően előkészített módon és tárgyalási stratégiával elérjük az államadósság visszafizetésnek a könnyítését.” A képviselő felhívta a figyelmet arra, jobb helyzetbe kerültek azok az országok, amelyek az államadósság újratárgyalásnak lehetőségével éltek. Görögország adósságát a kamatlábak és a futamidő megváltoztatásával 20 százalékkal csökkentették a hitelezők. Írországnak szintén sikerült tárgyalásos úton adósságcsökkentést elérnie. Ezzel kapcsolatban José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: „az a tisztességes, ha Írország is megkapja azokat a kedvezményeket, amelyeket Görögország is megkapott az utóbbi hónapokban, hiszen nem várható el, hogy a görög és az ír állampolgárok viseljék az államadósság terheit”. Hegedűs Tamás kiemelte: ez is példázza, hogy azokban az országokban ahol nagyobb a nemzeti érdekérvényesítő képesség, el tudták érni azt, hogy ne a lakosságra kelljen terhelni az államadósság visszafizetését. Bár Magyarország pénzügyi helyzetét tekintve nem áll olyan rosszul, mint Görögország vagy Írország, ha a gazdaság és a társadalom komplex állapotát nézzük, akkor látható, hogy sajnálatos módon igazán nehéz helyzetben éppen hazánk van. Hiszen Magyarországon az életszínvonal sokkal alacsonyabb, mint az említett két országban. A görögök például olyan jogokért folytatnak harcot, amelyekről a magyar munkavállalók még álmodni sem mernek – mutatott rá a politikus. A képviselő felhívta a figyelmet arra: az államadósság-terhek „brutális méretéhez” a Magyar Nemzeti Bank elhibázott politikája is hozzájárult. Szavai szerint az irreálisan magasan tartott alapkamat, ami annak ellenére sem csökkent, hogy a kormánytöbbség gyakorlatilag kicserélte a monetáris tanácsot, olyan pénzszivattyút tart életben, ami már több mint 20 éve köti gúzsba a magyar gazdaságot. A Jobbik szerint elengedhetetlen ennek a „fojtó bilincsnek” a lazítása. Ehhez pedig a megoldást nem az erőltetett, a lakásságra hárított adósság visszafizetés jelenti, hanem a megfontolt és határázott újratárgyalás. A politikus végezetül elmondta: egyet ért a miniszterelnökkel abban, hogy az államadósság visszafizetésére nincsen reális esély. Bármilyen jól is fut a gazdaság, a kamatos kamatok miatt folyamatosan növekvő terheket nem lehet kitermelni. Erre csak akkor van lehetőség, ha lélegzetvételhez juthat a magyar gazdaság, és elindulnak azok a fejlesztési folyamatok, amik a csökkentett államadósság visszafizetését lehetővé teszik – zárta szavait Hegedűs Tamás. barikad.hu |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























