Letölthető a Hazai Pálya első száma
Az első szám IDE kattintva tölthető le. jobbik.hu
|
A Jobbik aláírásgyűjtési akciót indít a devizahitelesek védelmében
Meglátásunk szerint Magyarországon két olyan válsághelyzet van, amely társadalmi robbanással fenyeget: az egyik a magyar-cigány együttélés, a másik az egyre nehezebb helyzetbe kerülő devizahitelesek ügye. Az aláírások összegyűjtését társadalmi felmérésnek tekintjük, mellyel rá akarjuk kényszeríteni a kormányt a devizahitelesek problémájának megoldására és egyben a bankok magyarországi uralmának megtörésére. Nem a magyar emberek vannak a bankokért, hanem fordítva! Meg kell állapítanunk: a bankok átverték és szándékosan a devizahitelek felvételére ösztönözték a magyar embereket. Fontos körülményeket, felmerülő kockázatokat hallgattak el és egyoldalúan, számukra kedvezően módosították (emelték) a hitelek a törlesztőrészleteit. A bankok magyarázata szerint azért kell az ügyfeleiknek a megemelkedett svájci frank árfolyam miatt sokkal magasabb forint törlesztő részletekkel számolniuk, mert a bankok maguk is svájci frank hiteleket vettek fel, ezeket adták tovább a magyar lakosságnak. Ez hazugság! A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2011. II. negyedévi adatai alapján a bankok közel ötször annyi, nem euróban nyilvántartott devizahitelt helyeztek ki, mint amennyi hitelt – nem kis részben külföldi tranzakcióik finanszírozására – maguk is felvettek. A hatósági nyilvántartás adataiból egyértelműen megállapítható: a bankok óriási nyereséget tesz zsebre a svájci frank megemelkedett árfolyama miatt, a hitelezés fő forrása a hazai bankbetét-állomány volt. Itt az ideje annak, hogy egy radikális fordulattal megállítsuk a bankok önkényét és véget vessünk a magyar emberek kifosztásának! A parlamenti pártoknak a magyar emberek oldalára kell állniuk, nem a bankokéra. Politikai szimpátiától függetlenül nemzeti egységre buzdítunk, összefogásra szólítunk fel minden, a hazájáért, a családjáért felelősséget érző magyar embert. Kérünk mindenkit, támogassa a Jobbik aláírásgyűjtési akcióját a devizahiteles családok megmentése érdekében! Az aláírt és kitöltött íveket kérjük eljuttatni a Jobbik székházába személyesen hétköznaponként 9 és 17 óra között, vagy postai úton az 1113 Budapest, Villányi út 20/A. címre feladva. Vona Gábor, a Jobbik elnöke jobbik.hu
|
A Fidesz megmutatja valódi arcát: falurombolás lesz Magyarországon
A Jobbik szerint egyelőre az biztos a Széll Kálmán Terv szerint, hogy a hiánycél tartása miatt a következő két évben jelentős forrásokat kell kivonni. Azonban hiányoznak a költséghatékonysági számítások, nem tudni, hogy lesznek-e elbocsátások az önkormányzati szektorban és ha igen, mekkorák. "Ez nem önkormányzati koncepció, hanem egy hatalomgyakorlási technika: a tervgazdálkodáson keresztül kézi vezérléssel próbálja a pártállami rendszert feléleszteni a kormány" – fogalmazott Hegedűs Lorántné, aki szerint „a Fidesz ezzel megmutatja valódi arcát: volt már liberális álarca és konzervatív álarca, most pedig megmutatja a Soros-pénzen píározott rákosista, posztkommunista igazi arcát”. MTI nyomán jobbik.hu |
Születésnapját ünnepelte a Magyar Gárda
Az ünnepélyes megemlékezés Varga B. Tamás dalával kezdődött, aki a rendezvényt többször is előadásával színesítette. Pörzse Sándor felelevenítette azt a négy évvel ezelőtti délutánt, amikor a Várban az első ötvenhat gárdista tett esküt. Kiemelte: általuk a magyar nép ismét felemelte fejét. A Magyar Gárda azóta több átalakuláson is átesett, azonban ahogy a főnixmadár, úgy a gárdista létet sem lehet eltiporni, az hamvaiból is újraéled. A Rongyos Gárdával párhuzamba állította a Magyar Gárdát: testével védi a magyar földet. Ifj. Hegedűs Loránt, a nemzet lelkésze beszédében a gárdistákat az isteni szeretet szimbólumának nevezte. A média hazugságai ellenére a magyar népből az önvédelem szikráját nem sikerült kiölni, a szolidaritás továbbra is él ez emberek közt, és hiába tiltják meg törvényben az önvédelmet – utalt a polgárőrtörvény tavasszal elfogadott módosítására –, az emberek ezt saját maguk alulról építkezve szervezik meg. A többféle Gárda-szárny újraegyesítésére vonatkozóan kijelentette: egységesülni fog az, aminek össze kell tartoznia. |
Vona Gábor: a mi radikalizmusunk az igazság radikalizmusa és nem az ökölé
„Van, ami a Jobbik, és van, ami már nem Jobbik. Van, amiért felelősséget vállalunk, mert a mi programunk, a mi elképzelésünk Magyarország jövőjéről, és van, amiért nem, mert nem a mi politikánk. Van, amivel közösséget vállalunk, mert a nemzet szempontjából építő jellegűnek látjuk, és van, amivel nem, mert úgy érezzük, ezzel ellentétes” - foglalta össze a párt véleményét Vona Gábor. A pártelnök szerint a Magyar Szigeten tett kijelentések egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolhatóak, ezért ezekért a Jobbik „sem felelősséget, sem közösséget” nem vállal. Vona ugyanakkor leszögezte: ezt a véleményét nem „politikai taktika, vagy választási logika” motiválja, hanem az, hogy az elhangzottakkal „sem politikailag, sem emberileg” nem tud azonosulni. Emlékezetes: a Magyar Sziget fesztiválon Tyirityán Zsolt egy magyarországi "faji háború" lehetőségéről beszélt, kijelentve: előfordulhat, hogy le kell lőnünk egy embert, "mert más a bőrszíne", illetve meg kell ölni egy "rohadt, tetves zsidót". A Betyársereg vezetője később azt mondta, csak "fikcióként", egy "szituációs játék" keretében beszélt faji háborúról. |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR





































